A korábbi angol kérők után a két spanyol élklub, a Barcelona és a Real Madrid is bejelentkezett a horvát Dinamo Zagreb válogatott középpályásáért, Luka Modricsért. A Chelsea és a Manchester City mellett így már tovább bővül majd várhatóan a játékosért folytatott verseny. A Real vezetői nem bíznak semmi a véletlenre, hiszen a Rennes elleni, UEFA Kupa mérkőzésen a héten már élőben nézték meg a vezetők a játékost. A hírek szerint egyből beleszerettek Modricsba, s mindent meg fognak tenni azért, hogy minél hamarabb megvegyék!
(foci24.com - Fedor János)
Kaká nem fér be a Real Madridba
Ramon Calderon, a spanyol Real Madrid elnöke érdekes nyilatkozatot adott a spanyol médiának. A sportvezető szerint a világelső Kaká, nem férne be a jelenlegi Real Madridba!
- Nekünk most nagyon egységes, masszív csapatunk van! - mondta Calderon. Annyira jó a csapatunk, hogy a jelenlegi helyzetben még Kakának sem tudnánk lehetőséget adni a kezdőcsapatban! Talán nagyképű a nyilatkozatom, de ez az igazság! Egyben nem felejtem el megjegyezni, hogy nagyon sajnálom, hogy a Barcelona hosszú időre elveszítette argentín csillagát Lionel Messit. Ez nagyon fájó! Ez olyan lenne számunkra, mint, ha Raul esne ki tőlünk hetekre! Nem is tudom, hogy kivel pótolnánk őt!
(foci24.com - Fedor János)
Vucsinics után érdeklődik a Real
Az olasz AS Roma montenegrói válogatott csatárát, Mirko Vucsinicset több európai elitklub, így az angol Manchester United és a spanyol Real Madrid is meg akarja szerezni. Ezt a játékos és menedzsere is megerősítette.
- Jól érzem magam Rómában és nagyon örülök neki, hogy sikerült bejátszanom magam a csapatba, de olyan klubok megkeresése, mint a MU és a Real nagy örömmel töltenek el! Sok szép sikert élhettem át Rómában, de amennyiben lehetőség lesz rá, akkor már akár a télen váltanék, de csak azért, hogy előbbre lépjek.
Amint arról már írtunk, a játékos játékjoga 50 %-ban a Lecce tulajdonában is van, így a vevőnek nemcsak a Romával, de a Leccével is meg kell majd állapodnia.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!